|
Elektronikus űrlap kitöltésével kezdeményezhető eljárások Elekronikus Fizetési Szolgáltatás tájékoztató Iparűzési adó megfizetése euróban és dollárban
Lehetőségek a haderőbenTöbb mint 15 éve annak, hogy Hazánkban leszereltek a mindezidáig utolsó sorkatonák. A tömeghadsereget felváltotta az önkéntes alapon működő professzionális haderő, a sorkatonákat pedig a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák, akik immár toborzás útján csatlakozhatnak a sereghez. Ennek apropóján kerestük fel az év első napjaiban a Debrecenben működő megyei toborzó irodát. Mint ahogy az már több fórumon is elhangzott, a kormány és a honvédelmi vezetés kiemelt célja, hogy a Magyar Honvédség a térség legmodernebb és legütőképesebb haderejévé váljon. Ennek érdekében folyamatosan emelkedik a védelmi költségvetés, amely 2020-ban meghaladja a 600 milliárd forintot. Miközben a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében folyamatosan zajlik a korszerű hadieszközök beszerzése, egy olyan kiszámítható életpályamodell felépítése is zajlik, amely elismeri a katonák szolgálatát, méltó megélhetést biztosít számukra. „A Magyar Honvédség a biztos munkahely mellett folyamatos képzési lehetőségeket nyújt, illetve lehetőség van a meglévő munkahely, vagy folyamatban lévő tanulmányok mellett a tartalékos szolgálat vállalására is. Tapasztalataink alapján a katonai pálya továbbra is népszerű Hajdú-Bihar megyében” – tudtuk meg Tóth Imre őrnagytól, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ toborzó részlegvezetőjétől. A toborzó iroda vezetője számokkal is alátámasztotta mindezt, hiszen mint elmondta, 2019-ben a megyéből 192 fő vonult be szerződéses katonai szolgálatra, 135 fő vállalt önkéntes tartalékos szolgálatot, 57 fő pedig valamelyik katonai tanintézetben kezdte meg a 2019/20-as tanévet. A Péterfia u. 58/a szám alatt található Toborzó Irodában ottjártunkkor is többen érdeklődtek a honvédségben vállalható szolgálati lehetőségekről. Nem meglepő módon – hiszen az év eleje a pályaválasztás időszaka – ketten közülük a katonai tanintézetbe történő jelentkezési lapot töltötték ki éppen. „Akik az érettségi bizonyítvány megszerzését követően hivatásos katonai pályára készülnek, azok a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, illetve az MH Altiszti Akadémiára adhatják be a jelentkezésüket. A 2019/20-as tanévtől „Acélkocka” néven egy megújított altisztképzési rendszert dolgozott ki a Magyar Honvédség. Az egyéves, tanfolyamrendszerű képzés már a tanulmányok alatt is havi jövedelmet biztosít, illetve a jelentkezők előképzettségének és érdeklődésének megfelelő karrierlehetőséget kínál” - tájékoztatott Tóth őrnagy. Az iroda ügyfélszolgálatán érdeklődhetnek azok is, akik munkalehetőséget keresnek. A szerződéses katonai szolgálat állandó, napi munkaviszonyt biztosít, míg a tartalékos forma azoknak szól, akik tanulmányaik, vagy meglévő munkahelyük mellett szeretnének részt vállalni honvédelmi feladatokban. „Folyamatosan várjuk az érdeklődőket, hiszen számos munkakörben tudunk beosztást kínálni. A Magyar Honvédség biztos megélhetést, kiszámítható életpályát és karrierlehetőséget garantál tagjai számára. Az alapfizetés mellett étkezési és utazási támogatásban is részesülnek a katonák, alapilletményüket plusz juttatás, pótlék, valamint az esetleges többletmunkáért járó kifizetés tovább növelheti. Akit érdekel az egyenruhások világa, szeretne hozzánk tartozni, ne habozzon, tudunk számára olyan szolgálati formát kínálni, amely megfelel az élethelyzetének, elképzeléseinek, céljainak” – zárta a beszélgetést Tóth Imre őrnagy. Fotó: Koncsek Barna főhadnagy, illetve Magyar Honvédség archív
Egyenlő Bánásmód Hatóság februári ügyfélfogadásai Hajdú-Bihar megyében
TELEPÜLÉSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ TÁMOGATÁSPÁLYÁZAT KIÍRÁS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TANULÓK RÉSZÉRE Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testülete települési tanulmányi ösztöndíj támogatás pályázatot ír ki a településen élő középfokú oktatási intézményekben tanuló fiatalok részére. 2019/2020. TANÉV II. félévére
Letöltés: 6. melléklet Települési ösztöndíj pályázati kiírás 2019-20. 2 félév 6. TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ KÉRELEM VÉGLEGES
Lakossági Hirdetmény
Vámospércs Város Önkormányzata ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy a jelenleg hatályos településrendezési eszközeit módosítani kívánja új homokbánya létesítése érdekében.
Letöltés: TRTmod_2020_homokbanya_Vamospercs_edok jan. 16.
AKSD TájékoztatóTájékoztatom Önöket, hogy a szokásos rend szerint a továbbiakban is szolgáltatunk az ünnepnapokon, így karácsonykor és szilveszterkor is. Kivételt képez a január 1., ami január 4. szombatra lesz áthelyezve, természetesen ez akkor fontos, hogy ha a begyűjtési napok között van, amelyik szerdára esik. A jövő évi szelektív dátumok az alábbiak lesznek (minden hónap harmadik szerda-csütörtök délelőtt): január 15-16. február 19-20. március 18-19. április 15-16. május 20-21. június 17-18. július 15-16. augusztus 19. szerda, és augusztus 22. szombat (augusztus 20-ai járás áthelyezése) szeptember 16-17. október 21-22. november 18-19. december 16-17. Tisztelt Lakosság!
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Köz-Ép-Út Kft a József Attila utca kivitelezési munkáit 2019. november 20. napjával a padka nyesésével, terület előkészítésével, szegélyépítéssel megkezdi. A beruházás időtartamára kérjük szíves megértésüket és türelmüket! Vámospércs, 2019. november 19.
Tisztelettel: Ménes Andrea sk. polgármester
|
|