Városháza










 

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország Kormánya a vészhelyzet során teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális szolgáltatásoknak a vészhelyzet során elrendelt működésének rendjéről szóló 88/2020. (IV. 5.) Korm. rendelet 8. §-a alapján, a rendelet hatálybalépésekor fennálló és a veszélyhelyzet alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság időtartamát, valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállását megállapító határozat hatályának időtartamát meghosszabbítja a rendelet hatályvesztésének hónapját követő második hónap végéig.

Amennyiben a koronavírus járvány következtében elvesztette munkahelyét, vagy egyéb ok miatt nehéz anyagi helyzetbe került és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult lenne, kérem szíveskedjen felhívni a Szociális Irodát az 52/591-510 telefonszámon hétfőtől- péntekig 8,00 és 12,00 óra között, ahol ügyintézőink az eljárással kapcsolatban felvilágosítást adnak Önöknek!

Tájékoztatom továbbá a lakosságot, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Nyíradonyi Járási Hivatal által folyósított ellátások időtartama is meghosszabbodik az alábbiak szerint:

  • a vészhelyzet alatt lejáró közgyógyellátásra való jogosultság a vészhelyzet megszűnését követő napjától számított 90 nappal meghosszabbodik,
  • az egészségügyi szolgáltatásra igénybevétele céljából megállapított jogosultság időtartama meghosszabbodik a vészhelyzet megszűnését követő második hónap végéig,
  • az időskorúak járadéka, foglalkoztatást helyettesítő támogatás (FHT), egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás (EGYT), gyermekek otthongondozási díja és ápolási díj felülvizsgálatát a folyósító szerv a vészhelyzet megszűnését követő második hónap végéig fogja lefolytatni.

Célunk az, hogy Vámospércs egyetlen polgára se maradjon gondoskodás nélkül!

Vigyázzunk egymásra!

                                   

                                                                                               Ménes Andrea

                                                                                                polgármester

Menes_Andre
Ménes Andrea
Polgármester